Talán sokakkal megesik- és nem én vagyok az egyetlen dolgozóóó ember, aki néha-néha azon kapja magát, hogy unalmat kell űznie. Mert bizony a munka az vagy épp van, vagy nincs, vagy nem folyamatos, vagy mert én vagyok a túl gyors, és végzek el mindent iziben. Nyilván ez az adott terület egyik sajátossága, de ebbe most nem mennék bele.

Szóval, mit tesz ilyenkor az ember lánya (vagy fia, nehogy diszkrimináció vádja érjen)? Hát (háttal nem kezdünk mondatot de most mégis), első körben "kiolvassa az Internetet", hogy egy kedves kollégám idézzem. Végigböngészi a napi híreket, celebügyi aktualitásokat- ki kivel mikor mit miért hogyan és hogyan nem, megnézi, amit meglehet, majd szembesül vele, hogy ez megint mind túl hamar kész van. Röpke 3/4 óra és tisztába jöttünk minden releváns információval, ami nélkül aznap bizonyára nem tudtunk volna nyugovóra térni (itt: erős irónia).

Második körben próbálja idejét értelmesebb foglalatosságokkal kitölteni- úgy mint pl. menü/bevásárlás írása, nyaralás megtervezése-foglalása, fesztiváljegy vásárlása, kinek mi. De az idő csak áááááááááááll (jobb esetben vááááááááááááánszorog).

Ezután elérjük a teljes kétségbeesés állapotát (meredt tekintet otthagyva az órán, falon, monitoron, egyéb szimpatikus tárgyon) és ekkor szembejön valahogy, a már kiolvasott Internetről, AZINTERNETRŐL, valamilyen csoda folytán a reblog versenye, ami új lendületet visz a délutánba és az ember lelkesen veti bele magát a versenyszabályzat- és részletek olvasásába. Majd belevág és megszületik. Élete legELSŐ blogposztja.

/ui.: még egy kicsi azért maradt a munkaidőből :-D